Mozifilmek

Minden a kedvencekről, a legújabbakról, vagy a legnépszerűbbekről - mindenről ami mozgókép
Avatar
Emtrexx
Tiszteletbeli tag
Tiszteletbeli tag
Hozzászólások: 4184
Csatlakozott: 2004. okt.. 26. 6:05
Tartózkodási hely: Notre Dame tornya
Kapcsolat:

Re: Mozifilmek

Hozzászólás Szerző: Emtrexx »

Hát, én azt hiszem már írtam itt egyszer róla, hogy mennyire nem tetszett
Uh, most visszakerestem. Még 2006-ban beszélgettünk itt róla. Ez a fórum már tényleg kezd elég régi lenni XD
Azt a sorozatot kicsi koromban én is néztem és nagyon szerettem, emlékeim szerint tök nyomasztó hangulata volt (pl. mikor halálra késelték azt a szerencsétlen oroszlánt meg amikor az egyik gyerek sutyiban ivott valami hajón).
Oh én nem is emlékszek hogy voltak benne állatok. Erre az elektromosos dologra emlékszek, meg korábbról rémlik a boszi, de ez valszeg két külön sorozat lehetett, és nem igazán függhettek össze.
Az állatok sztem azért estek mostanra ki mert mindig is utáltam az állatszereplőket :? (kivéve ha annyira antropomorfizálták hogy már szinte nem is állatok (pl Kacsamesék)).
És a csaták, ó, azok a fantasztikus csaták. Van itt minden, kentaur, varázsgepárd meg még az Isten tudja, mi, de az nem derül ki, honnan a jó életből jött ez a sok állat
Ó igen, ez nekem is eszembe jutott. Hogy mutattak ilyen tömeget amint rohannak harcolni, és az egész bagázs szinte növekvő sorrendben megy, a szélén a gepárdokkal, már szinte majdnem elrejtve, de pont eléggé láttatva ahhoz hogy a gyerekek azt mondhassák "jaaaaj de aranyos". Miközben tök jól meg lehetett volna csinálni, ha egy darabig mondjuk csak a gepárdokat mutatják, ahogy alakulatban támadják az ellenséget. Egyből lett volna egy jó momentum. De neeem, még a látszatát sem tartották fent annak, hogy bárki itt ötletelni próbált volna.

És most nézem hogy még két folytatást is terveznek hozzá. 2014-re és 2015-re. Úgy tűnik megvárják amíg lemegy a Hobbit, hogy megint legyen miből elemeket lopni hozzá XD

Avatar
Szacsi
Tiszteletbeli tag
Tiszteletbeli tag
Hozzászólások: 2218
Csatlakozott: 2006. feb.. 16. 16:40
Tartózkodási hely: Hol itt, hol ott
Kapcsolat:

Re: Mozifilmek

Hozzászólás Szerző: Szacsi »

Huh, 2006? De rég volt :1eye:


Nekem úgy rémlik, hogy mindig változott a világ, amibe átmentek. Az elején is pl. szekrényen át mentek, utána meg valahogy máshogy (talán tükrön át). De lehet, hogy keverem a Végtelen történettel (Ó, azt mennyire szeretem! A legjobb mesefilm! :mrgreen: ).


Jézusom, még folytatni akarják? XD Jó, folytassák, de valahogy komolyabbra kéne egy kicsit venni.

A hobbitra kíváncsi vagyok, nagyon tetszett a könyv (azt hiszem 2x is olvastam) és a film előzetese is jó :)

És megnéztem az Avatar bővített változatát (csak 3 óra : D ).
Azt kell, hogy mondjam, hogy bizony-bizony ezeknek a kihagyott jeleneteknek ott kellett volna lenniük a mozis verzióban (és most nem elsősorban a navi előjátékra gondolok, hanem mondjuk az iskolában tett látogatásra vagy amikor fölgyújtják az egyik buldózert, vagy a végén a bizonyos "utolsó árnyékos" jelenet). Jó kis film ez! :) És talán jobb is (mi az hogy!) eredeti hanggal, a magyarban pl. tök lazán (=sehogy : D)fordítottak emlékeim szerint a káromkodásokat (mondjuk amikor az elején a kergetős jelenet előtt Jake pattog a tollasfejű tulok előtt és elküldi a búsba).

Ezt még közvetlenül a film premiere után fedeztem fel és annyira, de annyira találó: http://filmbuzi.hu/files/2010/pocavatar-medium.jpg


Holnapra elvileg megkapom az Aranyhaj - A nagy gubanc c. animációs izét, remélem van olyan jó, mint amilyennek a trailere alapján gondolom : D

És holnap lesz valahol a Disney's Tarzan, lehet, hogy megnézem, még sosem láttam (hozzáteszem, hogy két vagy három filmfeldolgozást igen, azokat utáltam XD). Nem tudom, hogy nekem valók-e ezek a ágyékkötős kigyúrt hapsik (Conanen is bénán állt!), de majd meglátom, milyen kedvem lesz :mrgreen:

Avatar
akmal888
Tiszteletbeli tag
Tiszteletbeli tag
Hozzászólások: 2940
Csatlakozott: 2006. júl.. 15. 19:14
Tartózkodási hely: Valahol Székesfehérváron

Re: Mozifilmek

Hozzászólás Szerző: akmal888 »

Nem mondod, hogy nem láttad a Tarzant? :shock: Gyerekkorom egyik kedvence az oroszlánkirály mellett, kötelező anyag :)

Egyébként nem tudom a rajfilmet objektíven megítélni, hisz ezek a gyerekkori dolgok könnyen ott maradnak az ember zsívében + a nosztalgia stb...

Na, de nézzed csak meg, vicces, izgalmas, kicsit megható is. Aztán írd meg mit szólsz hozzá, kíváncsi vagyok más mit gondol róla :mrgreen:

Avatar
Szacsi
Tiszteletbeli tag
Tiszteletbeli tag
Hozzászólások: 2218
Csatlakozott: 2006. feb.. 16. 16:40
Tartózkodási hely: Hol itt, hol ott
Kapcsolat:

Re: Mozifilmek

Hozzászólás Szerző: Szacsi »

Hát igen, valahogy kimaradt a Tarzan :hehe: (Én még Oroszlánkirályon, Szépség és a szörnyetegen, 101 kiskutyán meg Aladdinon nőttem fel.)

Na de tegnap végül megnéztem és tetszett is, ez még szerencsére az a jó fajta Disney rajzfilm, amiben nem fakadnak dalra tíz percenként. Itt max. a háttérben ment a zene és nem a szereplők énekeltek (max. talán az egyik majom, amikor vandálkodtak a táborban, de lehet, hogy az se : D ).

Képileg nagyon profin össze van rakva, a zene is passzolt, a karakterek is jók. A majmok is szerethetőek voltak (Rólam tudni kell, hogy nem rajongok túlzottan értük, a csimpánzokat pl. egyenesen utálom). Claytonon (?) sokat röhögtem, agyon látszott rajta, hogy lesz.rja a tudományos kutatást és elege van abból a két kutatóból XD Tarzanon is sokat röhögtem (kicsit olyan volt, mint Brendan Fraser a Kőbunkóban vagy....hoppá, hiszen Fraser is játszott már Tarzant XD). Amikor a táblára rajzol neki Clayton egy gorillát (muszáj megjegyeznem, hogy milyen profi a vonalvezetése a fickónak : D), Tarzannak meg felcsillan a szeme. A többiek meg: "Ó, érti!"
*Tarzan összefirkálja a táblát, mint egy idióta*
"Ööö..Vagy mégsem..." XD

Jajj, meg hogy amikor az elefánt körbenéz a táborban is tök jelentéktelen dolgoktól megijed, meg ott van egy kis asztalon Csészike és Mrs. Potts is XD Hjajj. Ott hangosan röhögtem.

Szóval tényleg jó kis rajzfilm, megható meg megint kiderül, hogy milyen aljas az ember,de hát ez van. Az utolsó képsorokat mondjuk simán kihagyhatták volna (csúszkálás a fán, meg egy kis levegőakrobatika).


Megnéztem az Aranyhaj - A nagy gubancot is. Sajnos nem üti meg a régi Disney filmek szintjét ez sem :(
Nagyon szép a CGI (de számomra akkor is jobb hagyományos rajzfilm :( ), a szereplők kicsit sablonosak, de jópofák, poénok is vannak rendesen, de....

Ez a nyivákolás, ami 10 percenként bejön, elviselhetetlen. Mondjuk Aranyhajnak csak akkor van varázsereje, ha épp énekel, de ő akkor is folyamatosan kornyikál, ha csak szimplán jó kedve van. És sajnos nem ő az egyetlen, a bájgúnár tolvaj is egyre sűrűbben kezd el dalolni, ahogy halad előre a film.

A ló szerencsére nem énekelt, az csak az Eldorádós Altimora/Altivora (a Cortez lovára) hasonlít kísértetiesen.


Azért nézhető kategória az Aranyhaj, de 12 éven felülieknek szerintem kicsit már fárasztó.

És ha már ennyire énekelnek benne, legyenek legalább jók a dalok.

Avatar
Szacsi
Tiszteletbeli tag
Tiszteletbeli tag
Hozzászólások: 2218
Csatlakozott: 2006. feb.. 16. 16:40
Tartózkodási hely: Hol itt, hol ott
Kapcsolat:

Re: Mozifilmek

Hozzászólás Szerző: Szacsi »

Uhh, bocs a helyesírási hibákért :1eye:

És az Aranyhajhoz még annyit, hogy azt akartam írni, hogy ez sem üti meg a régi Disney-k szintjét (a Tarzan igen), ahogy az utóbbi évek termése sem.

Még nyáron láttam A hercegnő és a békát, sajnos az is elég gyenge. :( (A 2002-es Kincses bolygó viszont naggyon jó, csak a magyar dalbetétek ratyik.)

Avatar
Emtrexx
Tiszteletbeli tag
Tiszteletbeli tag
Hozzászólások: 4184
Csatlakozott: 2004. okt.. 26. 6:05
Tartózkodási hely: Notre Dame tornya
Kapcsolat:

Re: Mozifilmek

Hozzászólás Szerző: Emtrexx »

ez még szerencsére az a jó fajta Disney rajzfilm, amiben nem fakadnak dalra tíz percenként. Itt max. a háttérben ment a zene és nem a szereplők énekeltek
Nem szereted az éneklős dizniket? :) Én érdekes módon pont "öreg" koromra kedveltem meg az ilyeneket :D Csak felnőttebb fejjel értettem meg, milyen jól meg is vannak írva (legalábbis a nagy része). Pl a Herkules dalai tökjók majdnem mind.
Meg a Bűbáj soundtrackját is ronggyá hallgattam, bár az már határeset, mivel pont az benne a jó hogy már gagyi XD Ez talán a legjobb belőle: http://www.youtube.com/watch?v=xRYU4cqUAUs
Még nyáron láttam A hercegnő és a békát, sajnos az is elég gyenge. (A 2002-es Kincses bolygó viszont naggyon jó, csak a magyar dalbetétek ratyik.)
Tökkkéletesen egyetértek. A békással nagyot akartak de nem jött össze nekik. A Kincses bolygóval viszont nagyot alakítottak, de nem igazán kapta fel a közönség sajna :(

Avatar
Szacsi
Tiszteletbeli tag
Tiszteletbeli tag
Hozzászólások: 2218
Csatlakozott: 2006. feb.. 16. 16:40
Tartózkodási hely: Hol itt, hol ott
Kapcsolat:

Re: Mozifilmek

Hozzászólás Szerző: Szacsi »

Nem, nem,nem, nekem nem az a bajom, ha énekelnek benne, hanem amikor rossz dalokkal van telenyomva (az Aranyhajban pl. mindegyik dal dögunalom, a békásban meg csak a Friends on the other side jó, persze angolul - az viszont nagyon: http://www.youtube.com/watch?v=yZAY-78z ... re=related).

A szépség és a szörnyetegben meg az Aladdinban is sokat kornyikálnak, de ezekben az összes dal nagyon király :D

Összehasonlítás:

Aranyhaj: http://www.youtube.com/watch?v=NoOxp8FhpE0
Szépség és a szörnyeteg: http://www.youtube.com/watch?v=QITFXSLI6gM

Hú, a Herkulest már nagyon rég láttam és csak 1x összvissz, de tudom, hogy az is jó volt :)

A Bűbáj vicces XD

Ehh, igen, a Kincses bolygónak sajnos tényleg nem volt olyan nagy sikere, pedig nagyon-nagyon jó lett, meg is lepődtem, rosszabbra számítottam. :)

Még a zenékre visszatérve...Az tuti, hogy nálam pl. nagyon szinkronfüggő, hogy mi mennyire jön be, de az Aranyhajnál egyik nyelven se lesznek jobbak a számok XD Az oroszlánkirályos betétdalok viszont minden nyelven jók, az Aladdinban a Friend like me szerény véleményem szerinte magyarul a legjobb, a Whole new world viszont nem túl jó magyarul, sokkal, de sokkal jobb francia vagy arab verzióban - ezek tényleg csodaszépek.
A kincses bolygós I'm still here meg egy nagyon jó szám angolul, de magyarul...Pff... A Pocahontasos Colors of the wind viszont minden nyelven szép (bár szerintem a lengyel veri az összeset, sőt Pocahontast csak ezen a nyelven vagyok hajlandó nézni XD ). Az Oroszlánkirály 2 betétdalai meg spanyolul nagyon királyak : D

Avatar
Emtrexx
Tiszteletbeli tag
Tiszteletbeli tag
Hozzászólások: 4184
Csatlakozott: 2004. okt.. 26. 6:05
Tartózkodási hely: Notre Dame tornya
Kapcsolat:

Re: Mozifilmek

Hozzászólás Szerző: Emtrexx »

Hű, akkor te nagyon expert vagy :D
Én többnyire még a magyar változatokat sem ismerem, csak az eredetit. A Notre Dame-i toronyőr megvan mondjuk dvdn de még úgy is mindig csak angolul nézem :)
Illetve az Aladdinból letöltöttem egyszer véletlenül egy franciát (angolul akartam), de nem bántam mert tökre tetszett úgy is :D

Áhhh egyébként most napok óta ez megy a fejemben http://www.youtube.com/watch?v=qRCteeZTrjE XD

Avatar
Szacsi
Tiszteletbeli tag
Tiszteletbeli tag
Hozzászólások: 2218
Csatlakozott: 2006. feb.. 16. 16:40
Tartózkodási hely: Hol itt, hol ott
Kapcsolat:

Re: Mozifilmek

Hozzászólás Szerző: Szacsi »

Csak előbújik belőlem a nyelvész énem XD

Avatar
Emtrexx
Tiszteletbeli tag
Tiszteletbeli tag
Hozzászólások: 4184
Csatlakozott: 2004. okt.. 26. 6:05
Tartózkodási hely: Notre Dame tornya
Kapcsolat:

Re: Mozifilmek

Hozzászólás Szerző: Emtrexx »

Huh, megnéztem én is az Aranyhajat. Nekem marhára bejött :)
A ló szerencsére nem énekelt, az csak az Eldorádós Altimora/Altivora (a Cortez lovára) hasonlít kísértetiesen.
Igen, nagyon sok hasonlóság volt, tulképp olyan volt mintha korábbi dizni rajzfilmekből lenne összegyúrva. Az elején a "nem engedlek ki mert kint veszélyes" Notre Dame-i toronyőrből, a tolvaj szintén innen emlékeztetett nagyon a katonára, Phoebusra. A kocsmában éneklős rész kb mint a Szépség és szörnyetegben. Meg a végén a feltámadás is, ilyenek. De nem különösebben volt zavaró szerintem.

Sőt, nekem a dalokkal sem volt gondom. Amit fentebb linkeltél az szerintem azért nem működik igazán, mert alapvetően kicsit bugyuta a csaj és nem áll össze ez az érzelmes kirohanás úgy mint az Sz&sz-nél. De egyébként a dalszerző (meglepődve vettem észre) mindkettőnél Alan Menken, szóval annyira nagyon nem is lőhettek mellé. Nekem a többsége tetszett :)

Amit még bírtam azok a mimikák. Főleg a fickónál. Kész öröm végre egy animációs film amiben nem idióta állatok az főszereplők. Meg a gegek is jók voltak szinte mindenhol. Az a jelenet pedig a végén, ahol a mamóka megöregedik és kizuhan az ablakon egyenesen zseniális volt :o

Szerintem látszik rajta hogy borzasztósokáig csinálták, kb valami 6 évig vagy meddig.
Az imdb-n 7,8-on áll, ami nem rossz eredmény egy ilyen filmtől (az Sz&sz is 8 pontot kapott).

Mondjuk azt nem tudom, másodjára is ennyire bejönne-e, elvégre elég egyszerű a sztori és valamennyire kiszámítható is.

***

Ezeket a beszélgetéseket egyébként lehet hogy átmozgatom a rajzfilmes topikunkba merthogy olyan is van :)

Avatar
Szacsi
Tiszteletbeli tag
Tiszteletbeli tag
Hozzászólások: 2218
Csatlakozott: 2006. feb.. 16. 16:40
Tartózkodási hely: Hol itt, hol ott
Kapcsolat:

Re: Mozifilmek

Hozzászólás Szerző: Szacsi »

Ehh, nem egyforma az ízlésünk :D (Én inkább megnézem ötször az Eldorádót, mint az Aranyhajat újra, engem szörnyen lefárasztott XD )

Avatar
Emtrexx
Tiszteletbeli tag
Tiszteletbeli tag
Hozzászólások: 4184
Csatlakozott: 2004. okt.. 26. 6:05
Tartózkodási hely: Notre Dame tornya
Kapcsolat:

Re: Mozifilmek

Hozzászólás Szerző: Emtrexx »

Oh, fejlemény Aranyhaj-zenék terén: jelölték Grammy-re az I see the lightot :D http://www.youtube.com/watch?v=H_0Y4aSY1hM

Avatar
Emtrexx
Tiszteletbeli tag
Tiszteletbeli tag
Hozzászólások: 4184
Csatlakozott: 2004. okt.. 26. 6:05
Tartózkodási hely: Notre Dame tornya
Kapcsolat:

Re: Mozifilmek

Hozzászólás Szerző: Emtrexx »

Hopp, meg is nyerte :)

Avatar
Emtrexx
Tiszteletbeli tag
Tiszteletbeli tag
Hozzászólások: 4184
Csatlakozott: 2004. okt.. 26. 6:05
Tartózkodási hely: Notre Dame tornya
Kapcsolat:

Re: Mozifilmek

Hozzászólás Szerző: Emtrexx »

Húú, A hős c. hong kongi filmet láttátok?
Pár napja a tévében elcsíptem belőle pár jelenetet, ahol épp valószerűtlenül repkedtek benne a szereplők és térítettek el nyilakat. Azt gondoltam magamban, hogy nah, ez most vagy nagyon gagyi, vagy nagyon jó. Elhatároztam, hogy leszedem és megnézem az egészet. Nos, végül a nagyon jó felé billent a mérleg :) Rendkívül szép a film. Ha filmvászonra kellene elképzelnem pl az Árnybírót, akkor egyértelműen így nézne ki ( + varázslás effektek).

http://www.youtube.com/watch?v=p9keMBIyPnA

:taps:

Avatar
Emtrexx
Tiszteletbeli tag
Tiszteletbeli tag
Hozzászólások: 4184
Csatlakozott: 2004. okt.. 26. 6:05
Tartózkodási hely: Notre Dame tornya
Kapcsolat:

Re: Mozifilmek

Hozzászólás Szerző: Emtrexx »

Szacsi írta:Zöld lámpás :arrow: TÖRÖLVE

Nem tudtam rávenni magam, hogy megnézzem XD Beletekertem és akárhányszor megállítottam, vagy repült valaki, vagy vonaglott, vagy zöld ruciban pózőrködött. :1eye: Meg olyan komolytalannak tűnt, de nem írok semmi csúnyát, mert hátha itt valakinek tetszett és csak én röhögök olyanon, ami nem vicces X D
Huhh, én épp most néztem meg. Szerintem nem rossz. Mármint a szuperhősös filmek mezőnyében. Viszont aki nem igazán szereti a szuperhősös cuccokat, annak ez sem igazán fog bejönni. A cselekménye eléggé szokásos a kategóriában: a főszereplőnek a gyerekkori barátja lesz a főellenség, a munkatársába szeret bele, a végén elrepül további kalandok irányába, blabla. De amúgy szép látványra :)

Viiiiiiszont ami a legfontosabb: ez a szuperhős-filmeknek egy eléggé más ága, mint amik eddig voltak. Ezek az amcsi szuperhősös képregények ugyanis kétfélék lehetnek: vannak a beöltözős földi hősös cuccok, meg vannak a kozmikus eredetűs sztorik. Ez utóbbiból nem sok mindent dolgoztak fel filmen, pedig iszonyat sok van belőlük és szerintem marhaérdekes némelyik. Az amerikai képregényírók a hatvanas évektől a nyolcvanas évek végéig nagyon imádtak földönkívüli civilizációkkal, elképzelhetetlenül régi fajokkal, bolygóméretű űrhajókkal meg minden efféle extra-extra-brutál nagy és régi dolgokkal telerakni sztorikat, meg ilyesmikre építeni történeteket. A különböző szuperhős-univerzumok világrendszere általában a legfelsőbb istenekig, meg az élet keletkezéséig és határáig egész alaposan vissza is van vezetve.

A két szuperhős-univerzum (Marvel: Pókember, X-Men, Hulk; DC: Superman, Batman, Zöld Lámpás) közül a DC-é az érdekesebb, ahol sokkal több kozmikus lény van. Ott van pl az hogy az űrben haladva egyszercsak elérünk egy bolygóméretű óriások tetemeiből álló végeláthatatlan falhoz, amely mögött egy másik univerzum kezdődik. Ez pl marhajó elem :) De a Marvel univerzumában is ott van Pl Galactus, akik bolygók felfalásából nyeri életenergiáját, az élet rendszerében betöltött szerepe pedig az, hogy ezáltal gyomlálja ki a magukat megvédeni képtelen bolygókat a világból, csak a legerősebbeket hagyva meg (ő feltűnt a második F4 filmben is). De még ő fölötte is ott áll pl az Öröklét nevű lény, ami tulajdonképp már a tér szövetének egy mozgó szelete.

Szóval szerintem ezek a kozmikus vonalak tökjók. A Zöld Lámpás-dolog mondjuk nem tartozik a legjobb motívumok közé, de remélem vesznek még majd elő ilyesmit :)

Avatar
akmal888
Tiszteletbeli tag
Tiszteletbeli tag
Hozzászólások: 2940
Csatlakozott: 2006. júl.. 15. 19:14
Tartózkodási hely: Valahol Székesfehérváron

Re: Mozifilmek

Hozzászólás Szerző: akmal888 »

http://www.youtube.com/watch?v=KA-hD6u0cz4

Okuljatok, zseniális :)

És jelentem, pótoltam Mulan-t, ami nekem teljesen kimaradt a gyerekkoromból, és hát elég jót szórakoztam rajta, igazi Disney minőség. :D

Avatar
Szacsi
Tiszteletbeli tag
Tiszteletbeli tag
Hozzászólások: 2218
Csatlakozott: 2006. feb.. 16. 16:40
Tartózkodási hely: Hol itt, hol ott
Kapcsolat:

Re: Mozifilmek

Hozzászólás Szerző: Szacsi »

Jajajajajajj, megnéztem az új Conan, a barbárt.

http://www.youtube.com/watch?v=ptC_KlAP_Ko

Hjajjajajaj. A film képileg jó. Az új Conan (Jason Momoa) is jó. Még a történet is jó lenne. De ez a rendezés...Hát katasztrófa. Gagyik a párbeszédek, rosszul vannak összevágva a jelenetek (követhetetlenek), vagy nincsenek jól megkomponálva a harcok. A gagyi pózőrködésről meg már nem is beszélek, mikor a barbárok törzsfőnöke egy elegáns mozdulattal kifilézi a kedves nejét, majd a csecsemőt egy Tarzanos kiáltással (a csatamező kellős közepén) a feje fölé emeli. Ezt most minek? Ehh. És a maszk. Az a maszk...Mindegy, nem akarok spoilerezni, egy nagyon jó reményű filmet jól elcsesztek, ennyi.

Rose McGowan viszont félig kopaszon is nagyon csini volt :D (Ne tessék félreérteni, de szerintem egy szép nő.)

És megnéztem a TRON: Örökséget is.

Nekem ez nagyon tetszett : ) Az előző részt nem láttam, de azért értettem a sztorit. Képileg tetszett, a hangulata is nagyon-nagyon jó, visz magával a film. Na de a legjobb, a legeslegjobb, az a ZENE.

Csoportosan néztük a filmet, előtte pedig már elhintettem a többieknek, hogy ha maga a film nem is lesz nagy szám, a Daft Punk azért igencsak jó muzsikát csinál és ebbe is jó zenék vannak. Nem hittek nekem. Megnéztük a filmet, tetszett mindenkinek, és rögtön mondták, hogy hú meg ha, de jó zenéje vót : D

Brr, isteni:
http://www.youtube.com/watch?v=buTtCenAR2Y

http://www.youtube.com/watch?v=m4cgLL8JaVI (Ezt a játékot én is ki akarom próbálni :O )

Avatar
Szacsi
Tiszteletbeli tag
Tiszteletbeli tag
Hozzászólások: 2218
Csatlakozott: 2006. feb.. 16. 16:40
Tartózkodási hely: Hol itt, hol ott
Kapcsolat:

Re: Mozifilmek

Hozzászólás Szerző: Szacsi »

Ááááh, április végén jön a The Avengers/A bosszúállók :örül:

Muszáj lesz megnézni, jó cuccnak ígérkezik :D A Hulkot leszámítva az összes többi körítésfilm tetszett (Vasember, Thor, Amerika kapitány), úgyhogy remélem ez is jó lesz. És Loki az elgyepálandó ellenfél? Okkké... :eszik:

Avatar
Emtrexx
Tiszteletbeli tag
Tiszteletbeli tag
Hozzászólások: 4184
Csatlakozott: 2004. okt.. 26. 6:05
Tartózkodási hely: Notre Dame tornya
Kapcsolat:

Re: Mozifilmek

Hozzászólás Szerző: Emtrexx »

Oh igen, az jó cucc lesz valszeg :)

Ha birod Lokit, akkor nézd meg a Mindenható Thor c filmet :mrgreen: A nagy Thor filmmel egyidőben csinálta egy kis studió, tv-s terjesztésre, hogy meglovagolja a nagy film hájpját. A Universal Channelen ment nemrég. Beszarás :mrgreen:

***

Ja és a hétvégén voltam voltam először Imax 3D moziban. Nosss, lehet már rajtam kívül mindenki volt, de aki még nem, és tervezi, az először bizonyosodjon meg róla hogy képes látni a 3D filmeket, nekem ugyanis úgy sikerült jegyet vennem rá kétezer Ft-ért hogy az égadta világon semmit nem érzékeltem, csak csomó szellemképes figurát :nyuszi:

Avatar
Szacsi
Tiszteletbeli tag
Tiszteletbeli tag
Hozzászólások: 2218
Csatlakozott: 2006. feb.. 16. 16:40
Tartózkodási hely: Hol itt, hol ott
Kapcsolat:

Re: Mozifilmek

Hozzászólás Szerző: Szacsi »

Emtrexx írta:Oh igen, az jó cucc lesz valszeg :)

Ha birod Lokit, akkor nézd meg a Mindenható Thor c filmet :mrgreen:


Ezt most komolyan vagy viccből mondod? :D Csak mert zs kategória gyanús.
Imdb: 2.0
Filmkatalaogus: 2.6 :1eye:

Meg különben is, Grieco meg Hiddleston közt van egy enyhe különbség, utóbbi javára :nyál2: Ha már itt tartunk, akkor Thor is nagyon :nyál2: volt. Természetesen nem csak ezért tetszett a film, vicces volt meg minden.
"Ez finom ital!"
"Ja, tök fincsi, nem?"
"Még egyet!" *pohár törik* XD

vagy:
http://www.youtube.com/watch?v=ZwoAhQvV ... re=related

Ja meg jó akciókból se volt hiány (harc a jégóriásokkal vagy ezzel az izével: http://www.youtube.com/watch?v=pYYbxcfg ... re=related

Avatar
Szacsi
Tiszteletbeli tag
Tiszteletbeli tag
Hozzászólások: 2218
Csatlakozott: 2006. feb.. 16. 16:40
Tartózkodási hely: Hol itt, hol ott
Kapcsolat:

Re: Mozifilmek

Hozzászólás Szerző: Szacsi »

Ma volt szerencsém megtekinteni az The Avengers-t/A bosszúállókat. :)

Spoiler mentes élménybeszámoló következik. (Illetve egy kicsi van, de azt kitakartam : ) )

A hét elején lezajlott egy beszélgetés:
Én: Nincs valakinek kedve megnézni A bosszúállókat? :mrgreen:
Többiek: De-de! :)
Én: Na és...Ö..3D-ben akarjátok nézni?
Többiek: Igen-igen, naná, hogy! :örül:
Én: :(

Aztán ma a moziban a jegyszedő elkurjantotta magát, hogy be lehet menni a X terembe, erre szabályos üdvrivalgás tört ki az emberek közt o_O Aztán végre valahára a sok előzetes után elkezdődött a film.Itt-ott csámcsogás, szörcsögés, röfögés a nézőtéren (kb ez ment még 1,5 óráig).

A film:
Ezt mindenképp érdemes moziban meglesni, mert a látvány valami beszarás. Nagyon-nagyon szép a cgi és minden más is, ráadásul nagyon jó képi megoldásokat is van szerencsénk látni (döbbenetes robbanások, dimenziókapu és egyéb finomságok).

De szerintem nem is a látvány csigázta fel annyira az embereket, mint inkább a szuperhősök, akikből rögtön négyet is kapunk (a Fekete özvegy meg Sólyomszem nem számít : D ). Kérdéses volt, hogy tud-e bánni a film egyszerre ennyi fontos karakterrel? A válasz egy hatalmas IGEN, mivel mindenkire ugyanannyi figyelem terelődik/ugyanannyi időt és teret kapnak. A kedvencem Amerika kapitány volt, aki láthatóan nagyon el van veszve ebben a 21. században, de ott van Thor, aki most is szépen hozza a formáját (azon szakadtam, amikor nem értette a bazári majmos hasonlatot). Tony Stark most is a jópofa beképzelt figurát hozza, ami néhol tényleg vicces, máshol viszont azt vártam, mikor mos már be neki valaki. Mondjuk Loki. Igaz, ő végül kivágta az ablakon XD

És külön bekezdést érdemel az új Hulk. Nos, én sose szerettem ezt a nagy zöld, izomagy figurát, de itt nagyon jó lett a karaktere, mind emberi, mind zöld izomagy formájában. A Hulkot alakító eddig színészek közül magasan Mark Ruffalo a legjobb.

És akkor pár szó a többiekről:
A Sólyomszem nevű fickót kicsit fölöslegesnek éreztem, a Fekete özvegy (micsoda név :) ) is csak mutatóba kellett (a szinkronja bicskanyitogató), Samuel L. Jackson jó volt, mint eddig is, de az egyik nagy pozitívuma a filmnek nem más, mint Loki, a sötét oldal képviseletében :D Na jó, hagyom a Star wars-os hasonlatokat. Én drukkoltam Lokinak, mert már a Thorban is elég mocskosul megszívta. Tudom, hogy 'gonosz' meg gerinctelen féreg, de annyira stílusosan csinálja XD Amilyen nyámnyilának tűnt/tűnik Thorhoz képest, azért eléggé bedurvult pár helyen. Sőt, a film (véleményem szerint) legnagyobb (mellesleg sírva röhögős) poénja is az ő nevéhez fűződik :D (Hulk vs. Loki vs. padló :lol: És az a nyögés utána :lol: )

Mást már nem nagyon tudok írni, mert akkor már komolyan spoilereznék, de nem akarok többet, nézze meg mindenki a filmet, aki csak egy kicsit is gerjed a szuperhősös témákra.


A kritikák egyébként szinte mindenhol az egekig magasztalták a filmet, úgyhogy épp ezért óvatos lelkesedéssel vártam. Tényleg olyan tökéletes, hiperszuper mozi a The Avengers? Nem egészen. Vannak benne elég (számomra) idegesítő hibák/hiányosságok. Főleg a bonyodalom (illetve a bonyodalom kiváltója) tájékán.
Azt kaptam, amit vártam? Igen. Jött egy rossz arc, jött sok jó arc és némi tanácskozás és töketlenkedés után jól lezúztak egy egész várost. És nagyon látványosan. 8)

Összegzés:
Jó film ez,na! :D Ennyi szuperhőssel egyszerre ilyen filmet készíteni nem volt kis teljesítmény, nekem nagyon tetszett. Magasröptű gondolatokat és csavaros történetet ugyan ne várjon senki, de a film pont azt adja, amit ígér: sok-sok látványos akciót és nagyon sok humort.

Ha osztályoznom kéne, azt mondanám, hogy 10/8 (erős nyolcas :wink: ). De van egy olyan gyanúm, hogy ha lesz lehetőségem majd eredeti hanggal megnézni, úgy még jobb lesz (Itt nem igazán tetszett a szinkron...Pl. a Vasember 1. is nagyságrendekkel jobb eredetiben.)

Ja igen, a 3D-ről még muszáj említést tennem.
Nekem nagyon nem jön be. Egyrészt nincs olyan szintű térhatás, amivel értelme lenne az egész 3D dolognak, másrészt meg úgy lezsibbadt a szemem a film végére (plusz megint rám tört a fejfájás, hurrá), hogy azt mondom, maradok a 2D-nél. Nem a 3D-t akarom szidni, csak egyszerűen ez még nem elég jó. Egy példa:
Kb. 15 éve, mikor még kisiskolás voltam, elvittek egy 3D-s moziba. Csak sima természetfilmeket vetítettek, de kegyetlenül jó volt, a cápák meg a halak konkrétan az előttem ülők feje felett úszkáltak. Na, az 3D volt! Itt meg abban kimerül a dolog, hogy Tony Stark orra kicsit közelebb van, Amerika kapitány pedig kicsit távolabb recskázik az asztal alatt (na jó, csak malmozott). Ez kb még az a szint, mint a térhazású képeslapok :D (Láttatok olyat, ugye?)

Persze lehet, hogy az agyammal vagy szememmel nem stimmel valami és ezért nem jön ki nekem ez a fajta térhatás, ebben az esetben tárgytalan, amit írtam.

Ja és a közönség. A film alatt nem pof.... beszéltek, nem mobiloztak. Ez jó. Viszont attól a disznóóltól, amit ezek maguk után hagytak, még egy disznó is elszégyellné magát.

Avatar
Emtrexx
Tiszteletbeli tag
Tiszteletbeli tag
Hozzászólások: 4184
Csatlakozott: 2004. okt.. 26. 6:05
Tartózkodási hely: Notre Dame tornya
Kapcsolat:

Re: Mozifilmek

Hozzászólás Szerző: Emtrexx »

Persze lehet, hogy az agyammal vagy szememmel nem stimmel valami és ezért nem jön ki nekem ez a fajta térhatás, ebben az esetben tárgytalan, amit írtam.
Én meg totál semmit nem látok az egészből :D Az Arénában voltam tavasszal BP-n. Sejtettem hogy nincs értelme kipróbálni, mert sosem láttam a 3D-s képeket sem, valamiért nem működik nálam a piros-kék szemüveg sem, meg semmi, de haverom erősködött hogy az Imax 3D az máshogy működik, és azt már biztos látni fogom. De ugyanúgy nem láttam semmit :D Csak annyit hogy egyes figurák szellemképesek voltak (gondolom azok lettek volna a távolabbiak, nemtom), amúgy meg az egész kép marhára nem volt éles, ráadásul olyan nagy volt hogy folyton forgatni kellett a fejem, nem értem mi a jó abban ha nagy házméretű fejek vannak előttem. Na mindegy, szóval nekem mégannyira sem műxik a 3D film, nem is megyek el többé semmi ilyenre.

Ja meg ott is marhanagy dzsuva volt a film után, kukorica mindenhol a földön kifelé menet, meg ragadt a padló végig (gondolom kiöntötték a piát), frankó volt XD

A Bosszúállók egyébként elég jól teljesít, 1,2 milliárd dollárnál jár már világszerte. De szerintem én majd csak valamikor szeptemberben nézem meg, amikor ideér a szentesi moziba XD

Tegnap egyébként az Erő krónikáját néztem meg. Az is fasza volt, ha én filmet csinálnék, az is kb ilyen lenne / erről szólna :) Volt vagy 10 ember össz-vissz a nézőtéren... Félek hogy bezárják a mozit :( Innen nem messze, Orosházán a mozi épületében már évek óta kínai ruhabolt működik......

Avatar
olf
Tiszteletbeli tag
Tiszteletbeli tag
Hozzászólások: 2315
Csatlakozott: 2005. nov.. 4. 23:43
Tartózkodási hely: Nem tartózkodom
Kapcsolat:

Chronicle

Hozzászólás Szerző: olf »

Ember, Trexx, most néztem meg az előbb a Chroniclét, basszus, nem, nem és nem. A kézikamera - überfóka, emiatt tartottam ki végig, de még ennél egysíkúbb filmet! Ennél sztereotípabb sztereotípia nincs, és sír a lelkem, hogy ez csak engem zavar, annyira egyedül érzem magam, ahogy egymás után mennek le a jelenetek, amiknek véletlenül sincs semmi közük a valósághoz - és most nem a repkedésre gondolok - közben pedig úgy tűnik, ez a készítés közben senkit sem zavart. Biztosan nem ez volt a cél persze - vaagy az amcsi kultúra tényleg ennyire egyszerű? Vagy hogyan szeretnék, hogy ezzel azonosulni tudjak? Nem tudok. :c

Igazság szerint a film minden egyes jelenetéről olyan sokat tudnék sírni, hogy pszichológiailag vagy ideológiailag miért baromság, deee ugye azzal itt most nem sokra mennék, meeeg amúgy is csak egy röpke gyűlölködésre jöttem, kiereszteni a gőzt ebben a dopamin-függő világban, dopamin-étvágyam enyhítésére. Köszcsi.

Ennél a filmnél már csak az X-men egyszerűbb.
[LET THE FLAME WAR WAR START NOW]
Najó, mára nincs több héterkedés.

---
Ja, újranéztem kisgyerekkorom egyik kedvencét, Le Roi Et l'Oiseau-t, vagyis A király és a madárt. Tot. 80-as évekbeli francia rajzfilmecske. Még mindig elég jó kis mese, és a zenéje még mindig csodaszép.

Avatar
Emtrexx
Tiszteletbeli tag
Tiszteletbeli tag
Hozzászólások: 4184
Csatlakozott: 2004. okt.. 26. 6:05
Tartózkodási hely: Notre Dame tornya
Kapcsolat:

Re: Mozifilmek

Hozzászólás Szerző: Emtrexx »

Akkor látom neked nem jönnek be a képességes filmek :D

Én nagyon bírtam, mindig is szerettem volna természetfeletti képességeket, meg foglalkoztatott a témakör. Persze sok kérdés felmerül a dolog kapcsán, amit a film nem/sem válaszolt meg, de kit izgat :)

Amúgy én is begolyóznék szerintem tőle. Az elején én is csak magamhoz reptetném a tányért meg ilyesmi, de a vége úgyis az lenne hogy városokat rombolok le, nem hiszem hogy meg lehetne állni :D

Egyébként sztem egy filmnél (vagy bármi másnál is) egyáltalán nem baj az, ha egyszerű. A kérdés az, hogy hogy van megoldva.

Avatar
Szacsi
Tiszteletbeli tag
Tiszteletbeli tag
Hozzászólások: 2218
Csatlakozott: 2006. feb.. 16. 16:40
Tartózkodási hely: Hol itt, hol ott
Kapcsolat:

Re: Mozifilmek

Hozzászólás Szerző: Szacsi »

Emtrexx írta:Az Arénában voltam tavasszal BP-n
.....
De ugyanúgy nem láttam semmit :D Csak annyit hogy egyes figurák szellemképesek voltak
....
az egész kép marhára nem volt éles, ráadásul olyan nagy volt hogy folyton forgatni kellett a fejem, nem értem mi a jó abban ha nagy házméretű fejek vannak előttem.


Wow, ez durva : O

Pedig az Imax tényleg jobb, mint a sima 3D (emlékeim szerint...összvissz 1x voltam).

Hú, én egyszer A két toronyt (Gyűrűk ura) néztem meg nagyon nagy vásznon, nagyon elöl ülve (nyereményjegy volt). Hát érdekes élmény volt :D

A 10 emberes dolog meg szerintem a film miatt volt. Amikor én beültem A dologra, rajtam kívül még voltak kb. tízen ott is. És plázás moziban voltam, ahol szinte minden filmre özönlenek az emberek, de szerintem erről annyira fogalma sem volt senkinek, hogy nem is voltak rá kíváncsiak. Talán neten volt egy kis reklámja meg 2 magazinban és ennyi.

Ugyanez volt A tökéletes trükkel. Meg az Átokkal. (Igaz, ezt úgy néztük, hogy lógtunk a suliból, úgyhogy itt valeszeg a korai időpont volt a gond.)
A Vejedre ütök c. förmedvényen bezzeg teltház volt. Azt a trágya filmet...Életemben nem szenvedtem még úgy moziban (sajnos a többiek megszavazták ez a retket D: ). A Bourne csapdára is csak külső nyomásra ültem be, de azt nemes egyszerűséggel a felétől átaludtam :roll:

Ezt a filmet viszont nagyon várom, remélem jó lesz:
http://www.youtube.com/watch?v=WzBZDYVV8uQ